Főoldal

Hogyan viszik csődbe a Wall Streetet a Redditesek?

A munkánk során minden nap hangsúlyozzuk, hogy az interneten található információk és vélemények fontosak. Sokat érnek. 2021 elején dollár milliókat. De hogyan is sikerült a netezőknek egy chat szobából mozgatni a tőzsdét? Az eset tökéletesen kiemeli, hogy ha a netezők összefognak, akkor a magasba is emelhetnek, vagy egy nap alatt a porba döngölhetnek. 

Először nem is tudtuk mi történik, csak riasztást kaptunk arról, hogy a GameStop háza táján anomáliák jelentkeztek, azaz szignifikánsan több említés született a témáról egy adott időben mint átlagosan. 

 

Először  fektessük le az alapokat és ismerjük meg a szereplőket.

A GameStop egy amerikai szórakoztatóelektronikai üzletlánc, melyet az online kereskedelem korszaka hanyatlásra ítélt, és még egyet rúgott rajta a Covid-19. Így a tőzsdén lévő részvényei (GME) zuhanni kezdtek. 

A hedge fund egy szűk befektetői réteg számára elérhető fedezeti alap, melyeknek célja az abszolút hozam. Leegyszerűsítve, ők a Wall Street legnagyobbjai.

Ezt a helyzetet kihasználva a hedge fundok short pozíciókat nyitottak a részvényekre, azaz azzal spekuláltak, hogy alacsonyabb lesz a részvények értéke. Shortolásnál akkor nyersz, ha az érték esik. Ezek a bizonyos hedge fundok meg tudják valósítani a spekulációjukat, így irányítva a gazdaságot. 

A színdarab utolsó, de mégis legfontosabb főszereplője a Reddit. A Reddit egy közösségi oldal, ahol fórumokat lehet létrehozni egy téma körül. Az egyik ilyen a WallStreetBets, ahol a DeepFuckingValue nevű felhasználó még tavaly észrevette, hogy a GME nagyobb shortolásnak van kitéve, így arra buzdította a chat szoba felhasználóit, hogy vásároljanak GameStop részvényeket. 

A GameStop részvények, a Redditesek és a hedge fundok hármasából született meg a januári bomba hír, miszerint a kisemberek dollármilliókat keresnek azzal, hogy kijátszották a shortoló hedge fundokat. A hedge fundok nyerészkedni akartak a hanyatló GameStop részvényeken, de ezt megakadályozták a Redditesek vásárlásai. 

A tőzsdei modellre többen ráharaptak, és azonosulni tudtak az “internet népe a nagyágyúk ellen” felállással. Így több ezren vásároltak GameStop részvényeket, amivel a piaci ára megnőtt, a hedge fundok pedig veszíteni kezdtek. 

 Január közepén kezdtek el igazán beindulni az események. Két fő történés miatt. 

  1. A GameStop bejelentette, hogy Ryan Cohan (startup milliárdos) bekerül az igazgatótanácsba

  2. A Citron Research arról nyilatkozott, hogy a GME nem ér többet 20 dollárnál. (pedig akkor már stabilan 30 dollár volt)

 

 

Itt vált bizonyossá a Redditesek számára, hogy a Citron Research ezzel a bejelentéssel akarja irányítani, és levinni a GME tőzsdei árfolyamát. 

Nem meglepő, hogy az említések időbeli eloszlása és az árfolyam alakulása között hasonló ívet fedezhetünk fel, hiszen a chat szobás beszélgetések generálták a GME vásárlásokat. 

 

Itt már nemcsak egy jó tőzsdei játszadozás zajlott a Redditesek oldaláról, hanem egy mozgalom a hedge fundok gazdaság feletti hatalma ellen.  

 

A média fokozott figyelme csak még érdekesebbé tette a helyzetet. A lakossági befektetők is felfigyeltek a GameStop részvényeire és be is álltak a vásárlók sorába. Elon Musk egyszavas tweetje még magasabbra emelte a részvény árfolyamát. (Később tagadta, hogy lenne GameStop részvénye, csak véleményezte a tőzsdei helyzetet.)

 

Egy hét alatt összesen 330 759 tweetet tettek közzé a felhasználók a témában. Voltak olyan kommentelők, akik rámutattak arra, hogy a Reddites mozgalom tökéletes példa arra, hogy most is ellenőrizetlen a tőzsdei tevékenység, és a 2008-as válsághoz is ezek a short ügyletek vezettek. 

 

Azt gondolnánk, hogy ez a sztori már nem lehet érdekesebb. És akkor jöttek a brókercégek, akik saját döntésként vagy akár külső nyomásra, de bele tudnak avatkozni a tranzakciós folyamatokba. A Wall Street oldalára állva így tett a Robinhood applikáció, és letiltotta a GameStop részvények vásárlását és eladását. Mivel nem volt más eszköz a kezükben, a netezők kevesebb mint egy nap alatt 1.1-re döngölték a Robinhood applikáció netes értékelését. 

Elemzésünk a végéhez ért, ám a Reddit és hedge fundok “harca” még közel sem. A netezők jelenleg az ezüst és a crypto valuták árfolyamán dolgoznak. 

Ez az eset nemcsak a gazdaság törékenységére, és a manipuláció szabályozatlanságára hívja fel a figyelmet, hanem arra, is hogy milyen hatalma van az internetnek és a netezőknek. A véleményük fontos, sokat ér, és a gazdasági tevékenységeket kicsiben, de akár nagyban is tudják befolyásolni. Lepontozhatnak, de a magasba is emelhetnek. Összegyűjthetnek 700 millió forintot egy beteg kisfiúnak, vagy millió dolláros veszteséget okozhatnak a Wall Streetnek. 

Így minden cégnek az a legfontosabb, hogy tisztában legyen az aktualitásokkal és a fogyasztók véleményével.