Főoldal

Hegyi Barbara lekörözte Eva Greent –  #freeSZFE esettanulmány

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos modellváltás és az érintettek erre adott reakciója igen nagy publicitást kapott az elmúlt hetekben. Megvizsgáltuk, hogy ez hogyan zajlott az online térben, és kik voltak azok, akik a legnagyobb tömegeket meg tudták szólítani a témával kapcsolatban.

A témára és a kapcsolódó aktivitásokra, megmozdulásokra a freeSZFE hashtag jött létre, melynek első szárnypróbálgatásai a nemzeti ünnep után, augusztus 21-én láttak napvilágot, ám nem sokkal később online szárnyalásba kezdett az ügy, s vele együtt a hashtag is. 

A #freeSZFE hashtaget összességében az elmúlt alig több mint 4 hétben mintegy 33.000 alkalommal használták, és az általa küldött üzenetet közel 139 milliószor láthatták a felhasználók.

A legtöbbször egyértelműen szeptember 6-án említették a freeSZFE hashtaget, amikor az aktivisták/szimpatizánsok nagyszabású élőláncot formáltak Budapesten, és egyúttal szimpátiatüntetéseken és a Velencei Fimfesztiválon is publicitást kapott a téma.

A freeSZFE kulcsszavakkal kapcsolatos említések időbeli eloszlása

 

Az ügy, és a hívószó legfontosabb hírvivői egyértelműen Facebook csatornák:

  • Különböző színház-fókuszú (Színház Online és Színház- és Filmművészeti Egyetem csatornája) csatornák, melyek hihetetlen szorgalommal és gyakorisággal tudósítanak az aktuális történésekről (142 és 114 tartalom az elmúlt 3 hónapban)
  • közéleti- és hírcsatornák (Mérce, 444, Magyar Narancs)
  • Influencerek csatornái 

A fenti három kategória közül az influencerek mélyebb elemzése során sajátságos kép rajzolódott ki.

A témában leghatékonyabb influencerek sora igen egyedi, semmilyen átfedést nem mutat a SentiOne által 2019-ben legnagyobb hatású magyar celebek listájával.

A legaktívabb Influencer NoÁr volt, aki posztjaival és videóival  több, mint 40.000 like-ot és 14.000 megosztást generált. Ha figyelembe vesszük a több, mint 28.000 felhasználót számláló követőbázisát, azt jelenti, hogy a tartalmait minden második követője tartotta megosztásra érdemesnek. 

NoÁr-t olyan híres színészeink követik a tíz leghatásosabb influencer listájában, mint Alföldi Róbert, Szabó-Kimmel Tamás és Hegyi Barbara, de helyet foglalnak még a sorban politikusok is, akik nyilatkoztak a történésekkel kapcsolatban.

Izgalmas látni, hogy bár a lista egyetlen külföldi szereplője, Eva Green Instagram követőinek száma messze übereli a magyar művészekét/influencerekét, megosztott tartalmával mégis csupán a lista 8. helyét foglalja el (még meglepőbb, hogy Sir Ian McKellen, vagy Cate Blanchett pedig fel sem kerültek a top 10-es listára, pedig előbbinek követőbázisa meghaladja a 4,5 millió felhasználót). 

Hogy NoÁr vagy Hegyi Barbara hogy tudtak ezen csatornák fölé kerekedni?

Mi sem egyszerűbb: sikerrel bírták aktivitásra követőiket, a számos megosztás és like többet ért ez esetben mint a hatalmas, ámbár relatíve passzív követőbázis.